Heinrich Heine válogatott versei - Heine, Heinrich
Apolló és Mefisztó keveréke, írta Heinéről kortársa, Théophile Gautier. Tömör jellemzése tartalmazza a Heine személyiségében meglévő kettősségeket: hajlamát az eleganciára és maró gúnyra, az eszményi és az érzéki szembenállását, a rajongó lelkesedő és a cinikus realista, a történelem mélyére látó és a perc örömeinek hódoló hedonista örökös feleselését. Heine az átmenet költője volt, dalai bizonyos értelemben betetőzték, ugyanakkor bomlasztották is a romantikát. A goethei tökéllyel, a naiv természetességgel szemben ő az önmagára reflektáló, tökéletlen, tehát önironikus modern emberre irányította lírája figyelmét, előkészítve a talajt Baudelaire számára. A német írók közül ő volt az első szabadúszó, aki az irodalmi iparból próbálta fenntartani magát, de így is folyamatosan rákényszerült multimilliomos nagybátyja támogatására. Heinének, akárcsak Petőfinek, nemcsak az ihlet sürgető kényszerének engedve, hanem megélhetési okokból is állandóan produkálnia kellett, nehogy elfelejtse az . olvasótábor, hiszen belőlük élt, az ő érdeklődésüket és szórakoztatásukat szolgálta. Abban, hogy Heine könyveit szinte szétkapkodták, az osztrák és porosz cenzoroknak is komoly szerepük volt, a pikáns politikai csemege abban az időben is kelendő portéka volt a piacon. Heine életművét olvasva érezzük, hogy a költő szinte együtt lélegzett korával, szünet nélkül belőle táplálkozott, és furcsa módon épp ez a habzsoló étvágy teszi verseit elevenné, az, hogy érezni mögöttük az izgága, politika- és nőbolond értelmiségit, aki szellemének még öncélúbb tűzijátékaival is kápráztatni tud, és sosem untat. Kötetünk bő válogatást ad e kivételes költői életműből, igyekszik egyensúlyt tartani a könnyedebb és a nehezebb, intellektuálisabb darabok között, s mind a korai, mind a kései versek között akadnak olyanok, amelyek új fordításban olvashatók.
Borító tervezők: Békés Rozi és Mayer Gyula
Kiadó: Magyar Könyvklub
Kiadás éve: 2001
Kiadás helye: Budapest
Nyomda: Szekszárdi Nyomda Kft.
ISBN: 9635474369
Kötés típusa:: kemény papírkötés, kiadói borítóban
Terjedelem: 315 oldal
Nyelv: magyar
Méret: Szélesség: 13. 00cm, Magasság: 19. 00cm
Súly: 0. 40kg
Állapot: Jó
Internetes könyváruházon keresztül fogjuk a kosárba rakott tételével kiszolgálni. Mivel a Vatera felületén csak szállítási módot tud kiválasztani, de konkrét helyszínt nem tud megjelölni, ezért szükséges, hogy pontosítsuk ezt. Ezért körülbelül 20 perccel a rendelés leadását követően kapni fog egy e-mait tőlünk, amely tartalmaz egy linket. Ha erre a linkre kattint, beállíthatja a szállítás pontos módját, helyszínét, illetve a fizetési módot. Ha nem találja a levelet, kérjük, nézze meg a SPAM mappájában is. Ha sehol nem találja, kérjük lépjen kapcsolatba az eladóval! Vásárlás után, kérjük, hogy bármilyen probléma esetén az e-mailben küldött címen vagy telefonon lépjen velünk kapcsolatba!
[(**129350736**)]
Jelenlegi ára: 1 440 Ft
Az aukció vége: 2021-11-04 11:18 .
2021. november 4., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése